Tökéletes gyerekszoba tanuláshoz

Bármennyire is nem örülnek neki sem a gyerekek, sem a szülők, közeledik az új tanév kezdete. A kifestők, LEGO kockák és társasjátékok helyét részben át kell adni a tankönyveknek. Ahhoz, hogy ez az átállás kellemesebben teljen, hoztunk pár tippet.


Mindegy, hogy az első tanévet kezdi gyermekünk és teljesen új tanulós sarkot kell kialakítani, vagy csak feldobnánk kicsit a meglévőt, tippjeinkkel izgalmassá varázsolható a várakozás időszaka.

Vonjuk be a tervezésbe a gyerkőcöt

Az első javaslatunk (ami nem teljesen lakberendezés jellegű), hogy bármit is tervezünk, mindenképpen együtt ötleteljünk a gyermekkel. Legyen beleszólása pár apró részletbe, így sokkal inkább magáénak fogja érezni és várni fogja, hogy szeptember elején használatba is vehesse a kis birodalma tanulásra szánt részét.

A szoba jó felosztása

Nagyon praktikus, ha a gyerekszoba adottságait felhasználva valamennyire elválasztjuk a különböző élettereket. Ne folyjon egybe a játékra használt rész a tanulással, és ha lehet, az ágy helyét is különítsük el kissé. Így könnyebb lesz a koncentráció a gyerek számára, kevésbé vonja el a figyelmét a tanulástól a játék, és ez persze visszafelé is igaz.

Ha pici gyerekszobát kell ügyesen berendeznünk, akkor a kis lakásokkal foglalkozó korábbi cikkünkben van pár hasznos tipp.

Tökéletes gyerekszoba tanuláshoz

Fény, fény, fény

Szinte minden lakberendezéssel kapcsolatos cikkünkben hangsúlyozzuk, hogy a természetes fény és a jó világítás mennyire fontos. Egészen más hangulatú lehet egy szoba, ha megfelelő erősségű izzókat használunk és a napfény útját nem akadályozzuk nagyobb bútorokkal vagy falakkal.

Érdemes a szoba felosztásánál a fényviszonyokat is figyelembe venni: a naposabb, világosabb részre tegyük a tanulósarkot az íróasztallal, a sötétebb, árnyékosabb részekre nyugodtan tehetjük az ágyat.

Ha kevés a szobában a természetes fény, akkor az íróasztalhoz mindenképpen szerezzünk be elég fényt adó lámpát, akár többet is.

Funkcionális íróasztal és szék

Ha tehetjük, olyan asztalt és széket szerezzünk be, aminek állítható a magassága. Ezeket évekig tudja használni a gyermek, hiszen lekövethető a növés. Fontos, hogy ha naponta több órát ül a gyerek az asztalnál, akkor megfelelő pozícióban legyen a háta. Az alkarnak és a felkarnak kb. 90°-ot kell bezárnia az asztalon, a szék magasságát is úgy állítsuk be, hogy a lábak kényelmesen leérjenek a földre. Ha monitor is kerül az asztalra, akkor minimum 50 cm-re legyen a szemektől. Ha deréktámaszos és dönthető támlájú széket szerzünk be, akkor még inkább az egyedi igényekre lehet állítani minden irányban.

Ne legyenek zavaró tényezők

Törekedjünk rá, hogy az íróasztal környékén tényleg csak az legyen, ami a leckeíráshoz szükséges. Minden más elterelheti a figyelmet, zavarja a koncentrációt. Azokat az eszközöket, amik naponta kéznél kell, hogy legyenek, rendszerezzük kosarakba, fiókos szekrényekbe vagy polcokra. Így az asztal rendben és tisztán tartható, de mégis praktikus közelségben lesznek az eszközök, könyvek.

Egy kis plusz

Ahogy a bejegyzés elején már említettük, ha becsempészünk néhány apróságot, amit a gyermekünk választ ki, legyen szó az asztali lámpáról, ami a kedvenc színben pompázik vagy egy monogrammal ellátott tolltartóról, szívesebben fog leülni az asztalhoz. Ezek megtervezésével, válogatásával élménydús napok lehetnek, amikor az iskolára készül a család.

Hozzászólások